Restancia

Tudom, hogy elmaradásom van: adós vagyok a currywurst receptjével. Mentségemre szolgáljon, hogy a Kárpátiában van a gépemen, ott pedig az utóbbi napokban nem volt internet. Ezért most erre a Sony Vaio laptopra szorulok - ami egyáltalán nem rossz..... ígérem, hamarosan kiteszem a receptet is!

München

Mint minden rendes nagyvárosnak, Münchennek is van egy nagy piaca, úgy hívják: Viktualienmarkt. Ott is voltunk. Spárgaszezon lévén mindenhol ez a fő attrakció, az utcákon külön bódékat állítanak fel ilyenkor, és árulják a különböző méretű és vastagságú fehér vagy zöld spárgát.

Miután jól áttanulmányoztunk mindent, a hosszú, nehéz nap zárásaképpen a híres Ratskeller étteremben vacsoráztunk. Íme a városházának otthont adó (amúgy 400 szobás!) Neues Rathaus...

...amelynek teljes pincéjét elfoglalja a Ratskeller étterem. Egy labirintus, komolyan (a weboldalán van egy alaprajz, na abból alkothattok némi képet róla...). Szerintem legalább 500-600 embert meg tudnak etetni egyszerre itt. A hely nagyon szép, de őszintén szólva a konyháért nem voltunk úgy oda. Az extra pedig a magyar (pontosabban: győri) pincér, Jani volt, aki baloldalt épp szélsebesen hozza nekem a sört:

A jobboldali pincér amúgy szintén nem német, hanem horvát, ami jellemző állítólag egész München vendéglátóiparára. Ezzel a vacsorával végeztünk is Münchenben, és másnap elindultunk Regensburgba - hamarosan arról is írok! Fotók: Végel Dániel

München, Dallmayr

Németországi utunk második beszámolója következik!
A müncheni Dallmayr-ben jártunk. A Dallmayr egy intézmény, legalább százhúsz éve várja a német gourmandok rohamát a belvárosban. Ma már egy multifunkciós intézmény.
A földszinten egy óriási üzlet van, ahol amolyan régimódiasan kötényes kisasszonyok szolgálják ki a vásárlókat (utóbbiak egyébként mindig rengetegen vannak, és nemcsak turisták, hanem helyiek is. fotók: Juci).

A hatalmas alapterület kisebb részekre oszlik, mindegyikben mást árulnak. Pl. az egyik sarokban csak bor kapható, a következőben csak csokoládé, a harmadikban csak a híres Dallmayr-kávé, aztán külön sajtpult, halpult, húspult következik, zöldségesstand, pékség, pezsgőbár, tésztapult.... Mindenhol van egy kis érdekesség, pl. a szemed előtt gyúrják a tésztát, amiből aztán tagliatelle lesz, a lazacot egy speciális eljárással filézik, stb. (fotók: Végel Dániel). Órákat lehet eltölteni itt, tátott szájjal.

A Dallmayr nálunk egyébként a kávéról híres, és nem is véletlenül. Állítólag a németországi kávézókban, éttermekben felszolgált kávé döntő többsége az ő termékük (nálunk is kaphatók egyébként a teáik és kávéik). Íme néhány szép doboz:

A kávérészlegen csodaszép, régi, nagy porcelánhordókban tárolják a különböző szemes fajtákat, ezekből mérik ki személyre szabottan a vevőnek. A kedves kötényes lányok megengedték, hogy én is beálljak a pult mögé és kipróbáljam, hogyan is kell:)

Miután az üzletben kibámészkodtuk magunkat, felmentünk az emeletre, ahol egy óriási kávézó és souvenir-shop van. Itt vártuk meg a séfet, aki a Dallmayr aprócska gourmet-éttermét vezeti - nem is akárhogyan, hiszen az étterem már két Michelin-csillaggal is büszkélkedhet. Diethard Urbansky-val beszélgetni fantasztikus élmény volt, nemcsak azért, mert szakmailag rendkívül tanulságos volt (képzeljétek el: 40 vendég fér el az étteremben, és rájuk 10 szakács jut!), hanem azért is, mert egy jókedvű, jó humorú ember. A konyhája pedig olyan hipermodern, mint egy űrhajó!

Hívott is, hogy menjek vissza hozzá egy kicsit kuktáskodni, hááát... nem tudom:)

Az étterem egyébként nagyon letisztult, finom és elegáns. Minden étkészlet, tányér és pohár kizárólag a Dallmayr számára készült, mégpedig olyan nagy hagyományú gyárakban, mint a Nymphenburgi porcelánmanufaktúra. Minden darab olyan kisszériás, hogy gyakorlatilag egyedi, ezért felbecsülhetetlenül értékes. Nem is nyúltunk semmihez!

Sajnos mivel rohannunk kellett a következő időpontra, a híres Dallmayr-finomságokat nem tudtuk letesztelni... de talán majd legközelebb!

München, Spatenhaus

Utazásunk első élménybeszámolója következik!

München egyik legpatinásabb étterme a fantasztikus Spatenhaus am Oper (az Operával szemközt). Óriási étterem, sőt, nem is egy, hanem mindjárt kettő. Naponta mintegy 750-800 ember lakik jól itt, ami óriási mennyiség és elképesztő mennyiségű alapanyagot, személyzetet, és bonyolult logisztikát kíván. Bejártuk az egész épületet, a zegzugos pincétől kezdve a földszinti éttermen át az emeleti étteremig. Elképesztő volt, legalábbis számomra, az a profizmus és hatékonyság, amivel itt dolgoznak: az étteremnek nemcsak saját zöldségelőkészítője, külön hús- és halhűtője, de saját cukrászata és hentese is van. Az alsó szinten lévő étteremnek mind a berendezése, mind a konyhája egyszerűbb, letisztultabb, a séf inkább helyi jellegzetességeket kínál (a két szintnek két külön konyhája van). Nagyon szép, modernizált bajor enteriőrben várják a vendégeket. Nekem nagyon tetszett, hogy olyan tiszta és világos az összhatás, mégis egyértelműen németes, ha lehet ilyet mondani. Talán a szarvasagancsok miatt?...

Fent már kicsit elegánsabb a hangulat.... Kristálycsillárok, festmények, és minden asztalon friss virág:

Az ételek is mások itt, sokkal merészebbek, kísérletezőbbek, de azért persze a bajor jelleg megmarad... Hogy hogyan, azt jól ki is próbáltam, hála Wolfgangnak, a felső szint teljhatalmú séfjének. Töltött borjút és kacsát készítettünk, káposztával, gombócokkal.Az alábbi képeken láthatjátok, milyen feszülten figyelek és/vagy dolgozom Wolfgang utasításai szerint (fotók: Végel Dániel):

 ...de megérte! Nézzétek:

Igen, jól sejtitek, mindezt nagyon jó étvággyal elfogyasztottuk, miután elkészült, sőt: le is öblítettük jófajta sörrel! Utóbbit Enikő, egy nagyon kedves magyar felszolgálólány szállította ki nekünk:

Egészségetekre!
(Az étterem belső tereinek képeit és a terített asztalt Juci fotóiból csempésztem ide. Köszi, Juci!)

Úton...

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy könyvkiadó, melynek tagjai kitalálták, hogy elkészítenek egy harmadik könyvet Bereznay Tamással, vagyis velem. A könyv Németország gasztronómiáját hivatott bemutatni, mégpedig azért, mert az sokkal sokkal izgalmasabb annál, mint amit most éppen gondoltok róla.... igen, jóval több, mint káposzta, krumpli és kolbász! Persze az sem rossz.... A könyvkiadó néhány embere tehát bepakolt engem egy autóba, és elindultunk világgá. Meg sem álltunk Németországig, ahol a helyi kulináris jellegzetességek tanulmányozásával múlattuk az időt. Jártunk piacon, kolbászsütőben, Michelin-csillagos étteremben, ittunk sokféle (vagyis: sok jóféle) sört, és főleg: ettünk, ettünk, ettünk. Kalandjainkról folytatásokban fogok beszámolni, mert egy egész blogot megtölthetnék velük.... Tehát, messze még az Itt a vége, fuss el vége, de addig is: az indulás képei. Irány Németország! Fotók: Végel Dániel

Currywurst!

Magyarul: currys kolbász. Ezt készítettem a Német Turisztikai Hivatal legutóbbi rendezvényén, ahol Berlin és Budapest turisztikai együttműködéséről adtak elő a két város illetékesei, egy nagyon nagyon kellemes délutáni program keretében.
A currywurst a berliniek egyik legfinomabb helyi eledele, mely hagyományos bajor fehérkolbászból készül. A kolbásznál sokkal fontosabb azonban a curry-s szósz, amelynek receptjét nemsokára fel is teszem ide, hátha valaki kedvet kap az elkészítéséhez:)

Íme néhány kép egy jó hangulatú rendezvényről (a fotókat Végel Dániel készítette)!
Az éhes vendégek egy része:

Ő Dernovics Laci barátom, a Hivatal külképviselet-vezetője (és nagy gourmand!):

Odakinn már sül a jellegzetes, fehér kolbász:

... aztán megrohant a tömeg, alig győztem! Szerencsére nagyon ízlett mindenkinek:))

Itt például Herr Kieker gratulál nekem az autentikus currywurst-hoz (ő a Berlini Turisztikai Hivatal vezetője):

És hogy miért voltak úgy oda? Hát íme, ilyen a felszeletelt, megsütött kolbász, és a curry-s krém, amibe mártogatni lehet. Higgyétek el, pont olyan finom, amilyennek kinéz.....

Hamarosan jön a receptje!

Egy szívet melengető kép

Ezt a fotót most kaptuk a kecskeméti Tescóból. Semmi extra, de olyan nagy öröm, hogy a könyveim mindenhol ott vannak:)))