Állítólag már a középkorban is ismert volt, mint kolbászsütöde. Ma is messze földön híres, pedig csak egyetlen egy féle étel van: kis kolbász (vagy talán éppen azért?). Étlap csak azért van, mert kérhetünk 6, 8, vagy 12 darabot... az alábbi étlapon az első 6 sor szól az ételekről.
A hely iszonyú kicsi, és különleges abban is, hogy ha belépsz, azonnal a konyhába jutsz, ahol a begyógyult szemű néni sütögeti a kolbászokat.
Jól látjátok: a fiatalok sorba állnak. A sor odakint mintegy ötven méternyi emberben folytatódik.
Mondanom se kell, hogy a Wurstkuchl családi vállalkozás, a tulaj, Herr Meier jókat sztorizgatott nekünk arról, hogy a nagymamája például HETVEN évig sütögette itt a kolbászt. Herr Meier és a személyzet egy része, mögöttük a sorban állók egy részével:
Herr Meier nagymamája:
A fenti képen jól érzékelhető, hogy mennyire kicsi az egész Wurstkuchl, ami amúgy a híres-neves Steinerne Brücke (kőhíd) lábánál áll, ez állítólag a Duna legrégebbi kőhídja, ha jól emlékszem. Az alábbi képet Dani az étterem előtti rakparton készítette, kb 20 méterre az épülettől.
Igen, elég közel van. Herr Meier az árvizekről is mesélt nekünk, amelyek rendszeresen megtépázzák az épületet (teljesen valószínűleg azért nem mossák el, mert hátsó fala a régi városfal egy darabja). Minden árvíz emlékét tábla őrzi. Alighanem most is felkerül majd egy, sajnos.
Ezenkívül régi családi fotók díszítik az "éttermet", amiben összvissz három hosszú pad van, és olyan alacsonyan van a mennyezet, hogy én például alig tudtam felegyenesedni. Az egész olyan volt, mint egy igazi Grimm-mesében.
De a legmesésebb az ebéd volt.
Azok a kolbászok!..... savanyú káposztával tálalták őket, és egy sajátos péksüteménnyel, amit kizárólag a Wurstkuchl számára készítenek a pékek a városban. Az a különlegessége, hogy jó sok köményt tartalmaz, ami köztudottan segít a káposzta által kiváltott étkezési panaszok kezelésében. Mindehhez igen jófajta sört ittunk. Ami azonban tényleg felejthetetlen, az a mustár. Mézzel és tormával ízesített, lágy krém ez, amit soha nem felejt el az, aki egyszer megkóstolta. A neten lehet rendelni belőle, ha valaki nagyon kíváncsi rá!
Egy szó mint száz: már csak a Wurstkuchl miatt is érdemes elmenni Regensburgba. És ezt most teljesen komolyan mondom, mert nagyon ritka az, hogy valami, ami ennyire egyszerű, mégis ennyire zseniális legyen. Danke, Herr Maier! fotók ezúttal is: Végel Dániel
Egész honvágyam lett megint Regensburg után,ott volt a templomi esküvönk 31 éve,utána 1 évig éltünk ebben a csodálatos városban.Tavaly nosztalgiáztunk férjemmel és pár napot töltöttünk el a régi helyeinken, barátokkal találkoztunk. A blogomon van egy rövid beszámoló nekem is erröl a felejthetetlen helyröl;)Kár,hogy rossz idöt fogtatok ki.
VálaszTörlésKöszönet a beszámolóért;)