2011. március 3., csütörtök

Ökörfarokpörkölt

Ebben a hosszú, kemény télben bizony jólesik a nehezebb, tartalmasabb étel. Számomra a tavalyi év egyik (gasztronómiai) csúcspontja az ökörfarokpörkölt volt, amit Düsseldorfban kóstoltam. Hagyományos változata napokig készül, lassú tűzön, ezért elég macerás. Itt a könnyített változat azoknak, akik szeretnének valami tartalmasat, különlegeset, de mégis könnyen elkészíthető ételt kínálni a vasárnapi asztalra.





Hozzávalók:

2 kg ökörfaroktő
20 dkg sárgarépa
20 dkg zeller
20 cm póréhagyma
20 dkg vöröshagyma
5 dkg paradicsompüré
1 l száraz vörösbor
2 dl vörösborecet
1 l húsleves
1 kk őrölt babérlevél
1 kk őrölt boróka
1 kk bors
só, olaj, liszt

Az ökörfarok tövét, azaz vastagabb részét, már előre daraboltassuk fel a hentessel, így nem kell otthon ezzel bajlódnunk. A ökörfarkat besózzuk és megborsozzuk. A zöldségeket meghámozzuk, megmossuk, és mindegyiket egészen apró kockára vágjuk. Egy jó nagy lábasban kevés olajat melegítünk. Az ökörfarkat lisztbe forgatjuk, mindkét oldalán elősütjük, csak épp világosbarna színűre, majd tányérra szedjük. Ennek a lábasnak a visszamaradt zsírjában először a répát és a zellert pirítjuk 3-4 percig, majd hozzáadjuk a vöröshagymát, tovább pirítjuk 2-3 percig, aztán a póréhagymát adjuk hozzá, legvégül pedig a paradicsompürét, és ezt is alaposan lepirítjuk. Felöntjük az ecettel, a húslevessel és a vörösborral. Ízesítjük a fűszerekkel, felforraljuk, és beletesszük az ökörfarkakat. Fedővel lefedjük, és alacsony hőfokon 3-4 órán át főzzük (a főzés ideje nagyban függ a marha korától is). Természetesen időnként meg kell keverni az ételt, sőt: ha úgy kívánja, öntsünk alá még folyadékot. Ha már könnyen leválik a hús a csontról, lehúzzuk a tűzről, negyed órát állni hagyjuk, és már neki is eshetünk. Én már kóstoltam mindenféle körettel, salátával, burgonyával, de maradok a friss kenyérnél – szerintem ez illik hozzá legjobban.

1 megjegyzés:

  1. Az ököruszályleves a férjem kedvence.Egyszer meglepem ezzel az étellel.Szerintem nem ismeri,s én sem hallottam még róla.Köszi,hogy megosztottad velünk,nagyon tetszik:))

    VálaszTörlés