2010. július 21., szerda

Ideális finomság kánikula idejére

Most, hogy tartósan 30 fok felett áll a hőmérő higanyszála, legszívesebben mást se ennék, csak gyümölcsöt és fagyit. Persze nem egyszerre.... szerencse, hogy még dúl a levendulaszezon (a Moszkva téren például már egy százasért lehet egy csokornyit venni), mert el lehet készíteni az egyik kedvenc édességemet, a levendulafagyit! Higgyétek el, nem bonyolult (azért fagylaltgép kell hozzá). Íme a hozzávalók: 4 dl tej (minél magasabb zsírtartalmú), 2,5 dl tejszín, 3 tojássárgája, 15 dkg kristálycukor, 10 szál levendula.
Elkészítés: a tojássárgáját a cukorral habosra keverjük. A tejet a tejszínnel és a levendula lemorzsolt leveleivel együtt felforraljuk. A forró, tejszínes tejhez hozzáöntjük a tojássárgáját, habverővel simára keverjük. Visszahúzzuk a tűzre, és állandó kevergetés mellett, kis lángon megvárjuk, míg elkezd forrni. Átöntjük egy tálba, és ha már nem meleg, betesszük a hűtőbe, és legalább három órán át hűtjük. Ezután a a fagylaltgépben elkészítjük. Gyorsíthatjuk a folyamatot, ha a fagylaltot fémtálban a mélyhűtőbe tesszük, negyedóránként kivesszük és simára keverjük. Így hamarabb elkészül, de macerásabb. Jó hűsölést!

Fotó: Körmendi Imre, styling: Ninisz Laura

1 megjegyzés: